Befektetés másképp

2016.jan.17.
Írta: Nádházi Norbert

Ez várható a Wall Streeten, ha már az első héten esnek az indexek

Tőzsdekrach Az elmúlt hetekben döbbenetes elméleteket és konspirációkat olvashattunk azzal kapcsolatban, miként fognak 2016-ban (ismét - a szerk.) a tőzsdék összeomlani. Az embernek néha olyan érzése támad, hogy a "hivatásos rettegők" szinte élvezetüket lelik abban, hogy minden piaci esemény kapcsán, mögöttes összeesküvést keresve, világvége elméleteket vagy forgatókönyveket kreáljanak. Élvezetről azonban szó sincs, hiszen ezek hátterében a legtöbb esetben csupán rafinéria és furfangos üzleti érdek áll.. (több like, nagyobb nézettség vagy magasabb jutalék, stb)

Tovább
2016.jan.10.
Írta: Nádházi Norbert

Ingatlanpiaci összefoglaló 2015-ről

A 2015-ös forgalomban a szezonalitás nem érvényesült, vagyis az erősödő negyedévek helyett közel azonos, de erősnek mondható forgalom zajlott minden negyedévben. A Duna House ingatlanközvetítő hálózat becslése alapján 2015-ben összesen 135 ezer ingatlan cserélt gazdát, ami a KSH által közreadott 2014-es forgalmat közel 20%-kal haladja meg. A szezonalitásnak megfelelően alakult a decemberi kereslet. Ebben a hónapban - minden évben - mélypontra kerül az index, így 2015-ben is ennek megfelelően zuhant 54 százalékpontra a Keresleti Index, amely lényegében az egy évvel korábbi szintnek felelt meg.

Tovább
2016.jan.06.
Írta: Nádházi Norbert

Volkswagen botrány (2.0) - Érdemes-e befektetni a német konszernbe?

Egy negatív piaci hír kapcsán, ismét reflektorfénybe kerültek a Volkswagen konszern értékpapírjai! Pedig a mintegy négy hónappal ezelőtti botrány - amely azért robbant ki, mert a VW különböző szoftverekkel manipulálta egyes autótípusai szén-dioxid kibocsátási értékeit - az elmúlt egy-másfél hónapban már egyre inkább csendesedni látszott. Ezzel egyidejűleg a "pánik" okozta árfolyamesést is szépen elkezdte ledolgozni már a részvény, amelyet a korábbi mélyponthoz képest, már több mint 40%-os pluszban is jegyeztek már.

Tovább
2015.dec.03.
Írta: Nádházi Norbert

556 válaszadó, 84,5%-os eredmény! Kiválóan teljesítettek a blogolvasók az intelligencia teszten

Miközben az Európai Központi Bank valószínűleg fennállásának egyik legnagyobb felelőtlenségét követte el azzal, hogy ma tovább vágta az eddig is nevetségesen alacsony kamatokat, addig a blogolvasók kiválóan teljesítettek a pénzügyi intelligencia tesztben, amelyről még korábban számoltunk be az oldalon. Eddig 556 olvasó töltötte ki a tesztet és közülük 84,5%, mind az 5 kérdést helyesen válaszolta meg. A magyar átlag az eredeti tesztnél 54%-volt, amelyet jócskán sikerült felülmúlni.

Itt találhatóak az eredmények. Mindenkinek gratulálok!

Aki csak most kapott kedvet a kitöltésre, annak itt található a link az üres űrlaphoz és itt találja meg a helyes válaszokat az ellenőrzéshez.

(A kamatvágásról hamarosan még több szó esik majd a blogon!)

Ha elnyerte tetszését a bejegyzés, akkor klikkeljen a jobb felső sarokban található "KÖVETÉS" gombra vagy likeolja a blog hivatalos Facebook oldalát. Szívesen veszem hozzászólását vagy észrevételét is, hiszen a blogon mindenki véleménye fontos!

2015.nov.24.
Írta: Nádházi Norbert

Pénzügyi intelligencia teszt, melyen a magyarok fele elbukik

Pénzügyi intelligencia Érdekes és tanulságos felmérést végeztek el a közelmúltban, melynek legfőbb célja világszerte, a pénzügyi intelligencia általános felmérése volt. A kutatás kérdőívét 144 különböző országban, 150.000 ember töltötte ki, tehát az erősen reprezentatívnak tekinthető. Sajnos az eredmények - az összes ország tekintetében - kiábrándítóak lettek.

Tovább
2015.okt.10.
Írta: Nádházi Norbert

Volkswagen botrány! Csőd vagy lehetőség?

Részvény A mintegy 1 hónappal ezelőtt kirobbant - és a legnagyobb európai autógyártó, a Volkswagen nevével fémjelzett - autóipari és környezetvédelmi botrány energia utánpótlása egyenlőre kiapadhatatlannak tűnik. Az elmúlt hetekben talán nem is telt el úgy nap, hogy az online- vagy nyomatott sajtó képviselőinek valamelyike, ne hozta volna le a témával kapcsolatban, a hét "éppen aktuális sztoriját".

Tovább
2015.okt.05.
Írta: Nádházi Norbert

Kína megbírságolná a devizaspekulációt

Devizapiac Habár a jövőben a Kínai Népköztársaság, tőkepiacának kapuit még inkább ki szeretné tárni a nemzetközi piaci szereplők előtt - vagyis még inkább "kapitalizálni" kívánja azt - a világ legnagyobb gazdasága már most egy szigorító intézkedéssel menne elébe a jövőbeli devizaspekulációknak. Az intézkedéseket az előzetes tervek szerint, a határon átívelő ügyletekre is kiterjesztenék.

Tovább
2015.sze.22.
Írta: Nádházi Norbert

5+1 ok, amiért érdemes követned "az amerikai jegybank" (FED) döntéseit.

Az elmúlt héten ismét a Federal Reserve (FED, amerikai jegybank) esetleges kamatemelése hozta lázba világszerte a pénz- és tőkepiac iránt érdeklődőket. Szakértők, intézményi befektetők és nem-hivatásos befektetők tíz- és százezrei várták feszülten az események végső kimenetelét. Természetesen minden érdeklődőt egy kérdés foglalkoztatott:

Tovább
2015.aug.31.
Írta: Nádházi Norbert

Warren Buffett 85 éves lett

Csupán egy villámmegjegyzéssel szeretném kiegészíteni azt a kedves születésnapi cikket, amellyel a Portfolio.hu portál szerkesztősége tiszteleg, a befektetések koronázatlan királya, Warren Buffet előtt. Apró kukacoskodásként annyi azért még megjegyezendő, hogy Warren kedvenc itala valójában a Cherry Coke, kedvenc étele  pedig a klasszikus marhasteak. (és milyen igaza van - a szerk)

Tovább

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu